Kell már nekünk a BL, mint földnek a gányé, szétuncsiztuk magunkat november vége óta, szóval jól esne legalább egy szoros félidő ma, ha kérhetem, csak hogy visszatérjen belénk az élet.
Decemberben a női Eb, januárban ffi vébé, azóta pedig a SEHA és a Füred EHF-kupája borzolta az idegeinket, szeretnénk végre igazi handball-t az arcunkba. Ugyanis pont mióta beleírtam egy cikkbe, hogy mennyivel jobb a balkáni liga, mert nincsenek előre lefutott meccsek, nincsenek elveszett labdák, bla-bla-bla, pont azóta csak tingilangi meccsek jutottak, olyanok, amik kb. megfelelnek a magyar bajnokságnak. De mindegy, lassan az is jön vissza, viszont ma érkezik a Celje a Veszprém Arénába.
Ebben a szörnyű januári, hidegrázósan hóeséses, de csumpin latyakosan maradó nihilben (ami tegnap volt és holnap lesz) eszembe jutott, hogy végre posztolni is kellene. Szinte éreztem a bizsergést az amúgy éppen jackosan beragasztott ujjaim végében, és fél órát törtem azon a fejem, hogy mi legyen a téma 2015 év elsőjében.
Ideális esetben ilyenkor már készülhetnénk egy férfi világversenyre, de most aztán minden van, csak ideális eset nem. Nekiugorhatnánk az edzők összehasonlításának is, de az meg túl hosszú/mély/erős téma januárra, főleg elsőnek, ráadásul annyi időm most úgysem lenne. Úgyhogy arra jutottam, hogy áttekintem a hátralévő szezon fontosabb ffi-állomásait, beírom a határidőnaplómba őket, és közben ide is persze. Nyilván elsősorban veszprémi oldalról közelítem, de azért kitekintek délre is. Jó lesz?
Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki úgy az első félidő kétharmadánál beflashelte a két évvel ezelőtti, kieli csoportmeccset. Vagy a két hónappal azelőtti szegedi bajnokit. Mióta Carlos Ortegának hívják az edzőnket, ezen a két meccsen vertek meg minket úgy, mint tegnap a Löwen mint szódás a lovát.
Az éppen hogy félházas SAP-ban jó német szokáshoz híven természetesen a Holdra szólt a vendégszektoros jegy, ami nyilván több szempontból sem szerencsés nekünk, vendégeknek. Mivel szurkolni akartam, így felmentem, de szemüveget nem vittem, tehát elég megerőltető volt a meccs követése. Másrészt ha abból a kb. kétszáz magyarból szurkolt volna még húsz, talán le is hallatszik a hangunk, de hát azt már megszoktam, hogy nem mindenki szurkoló, így senkit nem molesztáltunk a végsőkig, hogy szurkoljon. Azoknak viszont köszönjük, akik odajöttek kiabálni, így legalább valami volt. Azt mondjuk megmondom, hogy életemben ennyi dudát összesen nem fújtam, mint egy meccsen most, volt olyan gondolatom, hogy mindjárt elájulok, de aztán megúsztam valahogy.
Töcök és vele együtt tulajdonképpen egész Szeged meccslázban ég, amit nem csodálunk, mert tényleg régen volt már ekkora ramazuri arrafele. Hajtás után át is adom a szót a helyileg és szívügyileg nálam sokkal illetékesebbnek. MOTW, ohyeah.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.